A poliuretán öntvényanyagok főként három fő összetevőből állnak: poliolból, izocianátból és adalékanyagokból. A különböző alapanyagok megválasztása közvetlenül meghatározza a végtermék teljesítményét.
A poliol kulcsfontosságú tényező, amely meghatározza az anyag rugalmasságát és rugalmasságát, és általában poliéter-poliolokra és poliészter-poliolokra osztják. A poliéter rendszerek jó hidrolízisállósággal rendelkeznek, míg a poliészter rendszerek nagyobb mechanikai szilárdsággal és kopásállósággal rendelkeznek.
A gyakori izocianátok közé tartozik az MDI (4,4'-difenil-metán-diizocianát) és a TDI (toluol-diizocianát). Az MDI rendszerek stabilabbak és biztonságosabbak, alkalmasak ipari öntvénytermékekhez, míg a TDI-t leginkább rugalmas habanyagokban használják.
Az adalékok közé tartoznak a katalizátorok, lánchosszabbítók, térhálósító szerek, habzásgátlók és színezékek. A katalizátorok szabályozzák a reakció sebességét, a lánchosszabbítók (például a MOCA) határozzák meg a keménységet és a szilárdságot, a habzásgátlókat pedig a buborékhibák csökkentésére használják.
A készítmény tervezésénél egyensúlyba kell hozni a keménységet, a rugalmasságot, a kopásállóságot és a feldolgozási teljesítményt a termék tervezett felhasználásának megfelelően. Például a nagy-kopású hengerek általában nagy-keménységű képletet használnak, míg a párnázó párnák kisebb keménységet és nagyobb rugalmasságot igényelnek.
